2014. június 5., csütörtök

"vannak mások is, akik ugyanazért küzdenek"


Kedves Olvasók!

Lassan vége a májusnak, és némileg szeretném összegezni azt, ami ebben a hónapban velem történt - a DXN háza táján.
Több hónapos passzivitás után újból nekiláttam annak, hogy felépítsem azt az álmot, ami akkor fogalmazódott meg bennem, amikor elhatároztam, hogy én is a DXN üzletépítői közé akarok tartozni.
Szerettem volna saját vállalkozást, de nem volt hozzá tőkém. Szerettem volna online üzletet, saját webshopot, de fogalmam sem volt, hogyan lehetne egy ilyet összerakni, nem tudtam, mi is lehetne a konkrét termék.
A DXN-nél mindez adott volt. Ráadásul teljesen ingyen. Nem kellett vállalkozónak lennem ahhoz, hogy elkezdhessem, nem kellett tőkével rendelkeznem, és azóta sem igényel befektetést ez az üzlet. A termékeket rendszeresen használom, mert tökéletesen beilleszthetők a mindennapjaimba, és jól érzem magam tőlük.
Az utóbbi hetekben hirdetések útján kerestem olyan kapcsolatokat, akik beszélnek különböző idegennyelvet. Több, mint 80 érdeklődő jelentkezett eddig, és lettek új munkatársaim is ebben a hónapban - nemzetközi szinten.
Hogy mennyire lesznek sikeresek, főként rajtuk múlik - de ami engem illet, mindenben segíteni fogom őket, hogy elérhessék azt, amiért belevágtak.
A folyamat tehát elindult. Te is részese lehetsz - ez csak rajtad áll! Szeretnél-e kitörni a szürke hétköznapokból? Szeretnél-e egy jó csapathoz tartozni, akiktől mindig kapsz támogatást és bátorítást? Szeretnéd-e szívből azt érezni, hogy jó az, amit csinálsz?

Mert én ezt érzem. És célomnak tekintem, hogy ennek bárki részese lehessen. Büszke vagyok arra, amit ettől a közösségtől kapok, és amit eddig megtanulhattam általuk.


Pont ma olvastam az egyik rendszeres hírlevelem a postafiókomban, és úgy éreztem, ezek a gondolatok itt is megállnák a helyüket:
"Mennyire fontos, mennyire jó érzés, hogy vannak mások is, akik ugyanazért küzdenek, akik ugyanazt szeretnék, akiknek ugyanaz fontos: a saját vállalkozás, az egyensúly megtalálása család és munka között.
Olyan környezetben élünk, ahol a vállalkozáshoz sok negatív előítélet kapcsolódik: kibírhatatlanul magas adók, kelletlen vevők, követhetetlenül változó jogszabályi környezet, hatamas felelősség, rengeteg munka, lebeszélő, visszahúzó, kritikus környezet - ebben a valóságban élnek sokan.



És akkor itt van egy kis sziget a "nagy magyar valóság" közepén, vállalkozók, akik már megtanulták, hogyan emelkedjenek túl ezeken az akadályokon és építsenek sikeres vállalkozásokat. Ebben a változásban pedig nem csak az a tudás segít, amit rajtam keresztül szereztek meg, hanem a közösség is, a többiek támogatása, sőt önmagában a puszta léte is.



Mert jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül.
Hogy vannak mások is, akik nem félelemre, a kompromisszumokra és a középszerre építik az életüket, hanem szeretnének egy jobb életet teremteni.
Egy csapat, akik nem a problémákat látják, hanem a lehetőségeket.
Akik nem azt keresik, mi a rossz ebben az országban, hanem azt, hol, hogyan lehetne jobbá tenni.
Egy csapat, akik nem szidják a körülményeket, hanem változtatnak rajtuk."
(idézet Vida Ági-tól, az Üzletanyu születik című könyv szerzőjétől)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése