2013. január 13., vasárnap

Tartós fogyás DXN termékekkel

Tartós fogyás DXN termékekkel



Amikor hízásról van szó, először is az okot kell megtalálnunk, mielőtt a gyógymódot megérthetnénk. Azokat a programokat, amik csak a nyilvánvaló tünetet célozzák meg ( a túlsúlyt), nem oldják meg magát a problémát. Ez olyan, mint amikor a gyökere nélkül szedjük ki a gyomot.

A lényeg : ön nem túlsúlyos, hanem túl savas.

Amilyen a vér, olyan a test. Amilyen a test, olyan a vér. A vér minősége pedig - és így a testé is - az elfogyasztott ételek és italok minőségétől függ. Aki savas ételeket eszik, annak gyenge vérsejtjei és gyenge egyéb sejtjei lesznek - ráadásul még el is fog hízni.

A savaknak egy részét kiürítjük a beleinken, a vizeleten és a bőrünkön keresztül, de ami a szervezetünkben marad, azt tárolni kell vagy semlegesíteni.
A felesleges savak elkezdik lebontani a szöveteink és szerveinket alkotó sejteket. A sejtek bomlása miatt pedig önvédelmi üzemmódba kapcsol a test. Kétségbeesett védekező mechanizmusként elkezdi használni az ételekkel bevitt és a szöveteinkbe bevitt zsírt, bármi is legyen ennek az ára. A zsírok képesek megkötni a savakat, és elsősorban a savak tárolására használja.

A test elsavasodása beindítja a sav-bázis egyensúly felbomlásának, a hízásnak és a betegségnek a romboló hatású ciklusát.
A túl sok sav elvonja a vérből az oxigént, oxigén nélkül pedig lelassul az anyagcsere. És ami még rosszabb, az étel erjedésével megjelennek a gombák a testben, amik, mivel élő organizmusok „enniük" kell, és amikor túlzottan elszaporodnak a savas szervezetben, akkor a mi táplálékinkat fogyasszák, akár 50 %-kal is csökkentve a megevett étel kémiai és mechanikai felszívódását. Ez egyes embereknél korós soványságot is okozhat.A sovány emberek esetében gyakori bélbolyhok roncsolodása és/vagy a nyálka túltengése, illeteve a megemészetlen fehérjék felhalmozodása a vékonybelekben. Megfelelő tápanyag híján a szervezet nem képes jól működni. Ilyenkor az étel megreked és energia adás helyett tovább savasítja a szervezetet.
Ez egy ördögi kör. Az eredmény pedig súlynövekedés, fáradság és betegség.

Van megoldás !

A tartós fogyás egyetlen igazán hatásos módszere tehát az életmódváltás. A siker titka, ha az egész család változtat nemcsak étkezési szokásain, de életvitelén is. Ez különösen a gyermekek számára fontos, akiknél egy életre megalapozhatjuk az egészséges étkezést, megszerettethetjük a mozgást.
Részesítsük előnyben a zöldségféléket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, olajos magvakat, gyümölcsöket, húsok közül a halat illetve a fehér húsokat. Több mint 100 éve dr. John Harvey Kellog indította útjára a müzlis reggelit, ami a mai napig az egyik legegészségesebb reggeli eledel, magas rost és alacsony zsír tartalma miatt. Az olajos magvak számos ásványi anyagot, rostot, vitamint tartalmaznak, védik szívünk egészségét, kis mennyiségben segítik az ideális testsúly megtartását is.

   Tartós fogyás DXN termékekkel az elhízás valós gyökerének kezelésével

       
Spirulina Cereal - Spirulinás gabonapehely A spirulina széles körben ismert, mint kiegyensúlyozott táplálék, a magas rosttartalmú gabonaféléket pedig minden élelmezéstudományi szakértő javasolja. A DXN Spirulina gabonapehely kiváló minőségű gabonából és spirulinaporból készül, így az egyik legjobb, könnyen elérhető tápanyagforrás.
Váltsa ki első étkezését az egészséges Spirulina tartalmú gabonapehellyel mely egyesíti a Spirulina és a gabonapehely étvágycsökkentő hatását.
A Spirulina fogyasztásával a fogyókúrák alkalmával jelentkező, egyoldalú táplálkozásból eredő vitamin- és ásványianyag-hiány kiküszöbölhető. Mindez befolyásolja agyunk "jóllakottság-központját", csökkenti az éhségérzetet. Ha emellett még Spirulina tablettát is beszedünk 5 db-ot az étkezés előtt fél órával , a magas fehérjetartalom miatt jóllakottságérzés alakul ki, ami segít csökkenteni anapi felesleges kalória bevitelt. 

    

A SPIRULINA tabletta szedése „fogyasztó hatása" mellett elősegíti :
- a tiszta gondolkodást - a salakanyagok kiürítését - a vérnyomás csökkentését
- az allergiás panaszok enyhülését  - vércukorszint-szabályozást
- vashiányos állapot és vérszegénység megszüntetését
- megszünteti ill. megelőzi a vitaminhiány kialakulását  - helyreállítja a bélflórát
- mérsékli az allergiás tüneteket  - véd a csontritkulás ellen   - segít az ízületi problémák megszüntetésében
- segíti a haj- és köröm növekedését, a csontrendszer épségének megőrzését

        
 Cordypine: Erjesztett ananászlé Cordyceps gombával!
Cordypine - a hollywoodi hírességek diétáinak sztárjával, a fogyókúrák elengedhetetlen gyümölcsével, az  ananásszal, mely Paraguay-ból származik, Kolumbusz révén került Európába a XV. század végén. Az ananász gyógyászati szempontból is kitűnő élelmiszer. Kiemelkedő emésztést elősegítő, vízhajtó és tisztító hatása. Vitamin, ásványi anyag és rost tartalma igen magas, ennek köszönhetően erősíti az immunrendszert. Közismert lázcsillapító, gyulladás gátló és fájdalomcsillapító hatása. Ezen kívül, a benne található bromélia enzim segíti az emésztést és a sav-lúg egyensúly helyreállítását.
Az ananász kedvező hatásának titka a bromelin enzimben lakozik, mely a fehérje emésztésben nyújt hathatós segítséget, valamint szerepet játszik a zsír égetésében.  A fehérjéket elemeire, aminosavakra bontja, melyek felszívódás után a zsírsejtekbe kerülve pillanatok alatt elégnek. A zsírsejt pedig az égetéskor több energiát használ fel, mint amennyi felszabadul, így fokozatosan egyre kisebb lesz. Emésztést gyorsító hatása révén a méreganyagok gyorsabban ürülnek ki a szervezetből, így tökéletes méregtelenítő is egyben. Csökkenti a vér savtartalmát, így segíti a szervezet sav-bázis egyensúlyának megőrzését, helyreállítását.

 
Cordyceps - A gomba és a különböző eljárásokkal előállított micélium massza legfontosabb hatóanyagai a nagy- és kismolekulájú poliszacharidok (közülük legismertebb a kordycepssav).
Vizsgálatok támasztják alá, hogy fogyasztása elősegítheti a szervezet oxigén felhasználását, felerősítheti a szervezet immunválaszait. Hozzájárulhat a vérzsírszint megfelelő szinten tartásához, a koleszterin- és triglicerid szint csökkentéséhez, végső soron a szív- és érrendszer egészségének megőrzéséhez. Antioxidáns hatású, részt vesz a szabad gyökök okozta káros oxidatív, így az öregedési folyamatok gátlásában, elősegítheti egyes baktériumok és gombák szaporodásának, fejlődésének gátlását.

      
Ganoderma: Japán tudósok kutatásai rámutattak, hogy a Ganodermát fogyasztó vékony embereknél súlygyarapodás, az elhízottaknál pedig fogyás tapasztalható. Mindegy, hogy valaki mennyire idős vagy fiatal, hogy férfi vagy nő, és hogy milyen az egészségi állapota, a Ganoderma lehetővé teszi, hogy megtartsa az optimális testsúlyát és alakját. Rendszeres szedés esetén a Ganoderma beállítja az illető erőnlétét és kiegyensúlyozza a biológiai funkciókat. Mivel a Ganoderma megszűntetheti az elhízást, a túlsúlyos embereknek sem kell aggódniuk súlyfeleslegük miatt és a külalakjukra sokat adó nőknek sem kell szenvedniük az éheztető diéták és a fogyasztószerek kellemetlen mellékhatásai miatt. Mind emellett a ganodermát mint az egyik leglúgosítobb növényt írják le, így az előbb említett elsavasodás, így elhízás alapját szünteti meg rendszeres szedésével!

                                                          
A termékek rendelhetők az alábbi linken keresztül: http://www.immunmagic.dxn.hu/termekek
Kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
Dr. Székely Zsuzsanna

Telefon:
06-30-757-0265

E-mail:
immunmagic.dxn@gmail.com

Honlap:
www.immunmagic.dxn.hu
www.immunmagic.dxnnet.com

Blog:
http://immunmagic.blogspot.hu/

Skype:
immunmagic

2013. január 10., csütörtök

CSALÁDI (OTTHONI) BEMUTATÓ A BELVÁROSBAN!







Szeretnélek ezúton tájékoztatni titeket, hogy 2013. január 17-én, csütörtökön, 18:00 órai kezdettel a belvárosban (Budapesten, Kodály köröndnél, a Szinyei Merse utca 8-ban) megrendezésre kerül egy családias hangulatú, kávékóstolással egybekötött termék- és üzleti bemutató. A prezentáció kb. 1 órát vesz igénybe, és minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

A bemutatót tartja: Czérna Szabolcs

Jelen lesznek még: Holovitz Alexandra és dr. Székely Zsuzsanna (jómagam)

Hozni semmit nem kell, csak magatokat, a jókedveteket és ha van olyan ismerősötök, akit érdekelhet a program, hozzátok el őt is!

Nagyon jó lesz a hangulat, és mindenképp megéri velünk tartani!

Kérlek titeket, hogy ha jönnétek, jelezzétek nekem szerda estig telefonon vagy e-mailben, és írjátok oda, hogy kb. hányan jönnétek.

Elérhetőségeim:
dr. Székely Zsuzsanna
+36/30-757-02-65
immunmagic.dxn@gmail.com

Superfoods - Gyógyító élelmiszerek


2009-ben kiadásra került Szuperélelmiszerek címmel David Wolfe könyve.
A szerző számos kutatásra hivatkozva megnevezte a top 10 kategóriás szuperélelmiszert :

szuperélelmiszer = olyan természetes élelmiszer (pl. zöldség és gyümölcs), amely gazdag biológiai összetevői miatt kifejezetten értékes az emberi szervezet számára.

A top 10 szuperélelmiszer:

  • Tengeri fitoplanktonok (algák)
  • Zöld növények koncentrátuma (nálunk pl. spica tea)
  • Kék mangosztán
  • Acai bogyó
  • Szuper gombák mint a cordyceps és a ganoderma
  • Kókuszpálmavaj
  • Nyers olívabogyó és kivonata
  • Füge
  • Tökmag
  • Noni (morinzhi) kivonata

Tízből öt a DXN magyarországi kínálatában is már jelen van.

Te mennyit fogyasztasz naponta ezekből?

2013. január 6., vasárnap

DXN - A ganoderma (pecsétviaszgomba) orvostudományi alapjai

"Az egészség végül is nem más, mint a szervezetet alkotó összes rendszer harmonikus és kiegyensúlyozott működésének végeredménye. Ha ebben a működésben zavar támad, nem érdemes rávetni magunkat arra a szervre, amelyik felmondja a szolgálatot, például a májra, a vérre, a szívre, stb. Arra kell törekednünk, hogy az egésznek visszaállítsuk az egyensúlyát."

(David Servan-Schreiber)

A ganoderma orvostudományi alapjai

Dr. Shigeru Yuji klinikai kísérletei alapján a ganoderma a következő alapfunkcióinak köszönheti hatékonyságát.

Csökkenti a vérben a koleszterin és a szabad zsírok mennyiségét.
Csökkenti a vércukorszintet; visszaállítja a hasnyálmirigy működését.
Csökkenti a vérben található lipidek számát, és stabilizálja a vörösvérsejtek membránjait.
Mivel a ganoderma adenozint tartalmaz, csökkentheti a vérlemezkék felhalmozódását, bomlasztja a trombinokat és megakadályozza a trombózist.
Javítja a mellékvesekéreg működését az endokrin-egyensúly fenntartása érdekében.
Fokozza a szervezet természetes öngyógyító képességét, és lehetővé teszi, hogy a szervezet erős immunrendszert alakítson ki.
Megakadályozza a szövetsejtek elhalását.
Megakadályozza a szenilitást a szervezet fiatalosan tartásával.
Csökkenti a túlérzékenység elleni szerek mellékhatásait.

Megakadályozza a szervek degenerációját.
Megakadályozza az antigének által okozott allergia kialakulását, mivel gátolja a hízósejtek hisztaminkibocsátását.
Megelőzi és kezeli a rák kialakulását, és blokkolja a rákos sejtek anyagcseréjét.
Normalizál a szövetkárosodás megelőzése érdekében.
Megakadályozza a rákos betegek – embólia miatti – hirtelen elhalálozását.
Megakadályozza a trombózis kialakulását, bomlasztja a trombinokat a környező szövetek falán, és csökkenti a rák elleni gyógyszerek blokkolását, erősítve az ilyen szerek hatékonyságát.
Csökkenti a rák által okozott fájdalmat.

www.immunmagic.dxn.hu

www.immunmagic.dxnnet.com



A DXN ganodermás kávéinak 17 felhasználási módja

17 dolog, amire használhatod a kávét:

Gondolnád, hogy az elkészítésén és elfogyasztásán kívül egyéb dolgokra is használhatod a kávét? Például testápoláskor, szagtalanításra vagy kertészkedésnél is hasznos lehet, ne dobd ki a kávézaccot vagy a kihűlt lefőzött kávét!

1.       A kávé a kis szemcsék miatt remek súrolószer, ami nem karcosít! Picit nedvesen végy a kezedbe egy marékkal vagy szórj a szivacsra valamennyit és próbáld ki a foltos porceláncsészén vagy a teflonserpenyőn! De vigyázat, a porózus vagy nedvszívó matériákat megfogja!

2.       Kellemetlen szag van a hűtőben az ételektől? Tegyél egy-két marékkal egy széles szájú, lapos edénybe, majd tedd a hűtőbe és láss csodát!

3.       Kiválóan használható a szoba vagy az autó levegőjének szagtalanítására is! Autóba vászonzsákocskába, míg a szobába kistányérba javasolt az adagolás!

4.       Aki dohányzik, nem mindig veszi észre, hogy a hamutál ingerlően rossz szagú mások számára. Ha elnyomtad, hints a hamutálba egy kevés darált kávét, vagy DXN Black Coffee-t, ami elveszi a kellemetlen szagát!

5.       Halat pucoltál egy jó darabig? Esetleg fokhagymát? A citromlén kívül jó kézszagtalanító a DXN Black Coffee is, dörzsöld át vele a kezed!

6.       A kávé illatát utálják a hangyák! Ha a szabadban főzöl, hintsd körbe vele a kritikus területet!

7.       Az erős kávé remek színezőanyag! Mérgező anyagok használata nélkül festhetsz meg vele húsvéti tojást, papírt és természetes szöveteket!

8.       Vissza tudja hozni ragyogó színét a sötét fából készült, nem lakkozott fabútoroknak! (Pl kerti bútor, létra, sámli stb) Nedves darált kávéval dörzsöljük be néhányszor!

9. A DXN Black Coffee jó tápanyag a növényeinknek, dobd a komposztgyűjtődbe otthon!

10.   A DXN Black Coffee még tele van olyan ásványi anyagokkal (pl Nitrogén, Kalcium, Kálium, Magnézium), amelyek miatt természetes trágyaként használhatod a kertben. Érdemes a föld tetejére önteni a növény töve körül. Vigyázz, mert ezek az anyagok nem mindegyik növénynek tesznek jót, így a paradicsom földjébe se tegyél belőle! Viszont a legtöbb virág és örökzöld meg fogja hálálni.

11.   A kávé kiválóan hat például a rózsákra és az azéliákra! A tő köré finoman öntözzünk kéthetente egyszer egy keveset a híg kávénkból, szeretni fogja!

12.   A szagát nem csak a hangyák, hanem sokféle rovar sem szereti, így azokat a növényeket, amelyeket rendszeresen ellepik az ilyen állatok, spricceld be egy kis híg kávéoldattal/-főzettel.

13.   Jó hír, hogy ahol kávéval is trágyáztál, ott a helyi macskák ürüléke nem fogja megzavarni a békés kertészkedésed, ugyanis a cicák nem tesznek oda, ahol érzik a kávé szagát.

14.   Csigaellenszer! Sokkal kevesebb csiga lesz abban a kertben, ahol kávé is van a komposztban vagy trágyában, esetleg a növényeken! Az illata nekik riasztó. Éljen!

15.   A földigiliszták viszont igazi kávé-szeretők! Ez azonban egyáltalán nem baj, ugyanis az emésztésükre jó hatással van, ami könnyíti a földben a humusz, tehát a tápanyagban és oxigénben gazdag föld képződését.

16.   A nem festett, természetes barna színű hajnak mélyebb túnust és színgazdagságot hoz, ha a hajat kávéfőzettel locsolják vagy abban áztatják úgy 20 percen át.

17.   A kávés sütemények igazi finom csemegék, nyugodtan használjuk ízesítőként!

Íme egy különleges kávés-málnás muffin recept:
Kávés-málnás muffin

(A málna helyett bármilyen más gyümölcsöt használhatunk)
Kávés málnás muffin

Hozzávalók:

2dl lefőzött eszpresszó kávé

10dkg cukor

12dkg vaj

12dkg étcsokoládé

18dkg finomliszt átszitálva, benne 1 kk sütőpor elkeverve

2ek kakaópor átszitálva

1 csipet só

1 felvert tojás

2-3 marék megmosott, lecsöpögtetett málna

A kávét összefőzzük a vajjal, majd a végén beleolvasztjuk a csokit is. Ha már nem forró, belekeverjük habverővel a többi hozzávalót, a málnát kivéve.

A muffinsütőbe tesszük a tésztát, mindegyik mélyedésbe néhány szem málnát teszünk. Előmelegített sütőben 180 fokon kb 18 percet sütjük, tűpróbűval ellenőrizzünk nyugodtan.

Tejszínhabbal és friss málnával tálalva isteni finom! Ebből az adagból 12db nagyobbacska lett.

www.immunmagic.dxn.hu

www.immunmagic.dxnnet.com


Forrás:
www.sutiklub.hu